Itt egy áttekintés az egyes fejezetekről:
Rész 01 - "Álommunka" koncertfotós?
Rész 02 - Jogállások
Rész 03 - Koncertfotózás különlegességei
Rész 04 - Viselkedés a sávban
Rész 05 - Hasznos felszerelések koncertfotósoknak
Rész 06 - Tippek és trükkök a (koncertfotózási) profiktól
Rész 07 - Képek komponálása (1. rész)
Rész 08 - Képek komponálása (2. rész)
Rész 09 - Ajánlott kamera beállítások
Rész 10 - Utómunka
Előszó
Ma már általánossá vált, hogy az akkreditált fotósok csak három dal fotózására jogosultak. Természetesen vannak kivételek, de amint valaki ismertebb művészt vagy zenekarot szeretne fotózni, be kell érnie a három dal fotózási idővel. Ráadásul a fényviszonyokat rendkívül nehéz megítélni, mert a legtöbb koncerten (legalábbis pop- és rockkoncerteken) állandóan változnak – és gyorsan.
A koncertfotósok nem minden résztvevőnek kedves vendégek: Az egyéb nézőknek (legalábbis az első sorokban ülőknek) általában az útjukban állnak. A rendezvény szervezőinek plusz munkát okoznak (az akkreditálás). Az intézkedők szemében kényelmetlenséget jelentünk, mert a biztonsági szempontok miatt ellenzik, hogy a színpad előtti árokot a sajtófotósokkal "töltsék meg". A zenészek gyakran zavarva érzik magukat, még akkor is, ha villanással nem fotózunk.
Közel állunk, és a zenészek ennek megfelelően észlelnek minket. Ez elterelheti a figyelmüket a zenére és a közönségre. Ezért a koncertfotósok "láthatatlan viselkedése" az első parancsolat. A zenemenedzserek sem szeretnek minket, mert legszívesebben minden olyan fotót cenzúráznának, amelyek nem felelnek meg nekik, és nem 100% -ban előnyös pózban mutatják a pártfogoltakat.
Végül, de nem utolsósorban a jogi szakértelem egyre fontosabbá válik a koncertfotósok eszköztárában. A képek gyorsan megjelennek - de (írásos!) engedély nélkül ez egy "bátor" vállalkozás!
Az 0-1. ábra: Kellemes olvasást kíván nektek Jens Brüggemann, www.jensbrueggemann.de.
(Fotó © 2013: WHG Neuse)
„Álommunka” koncertfotós?
A koncertfotózás kétségtelenül a fotózás legkedveltebb műfajai közé tartozik. Sehol máshol nem lehet annyira gyorsan megörökíteni látványos jeleneteket, mint itt, mert a koncertfotósok abból a kötelezettségből profitálnak, hogy a koncertrendezvények és művészek csak akkor lehetnek sikeresek, ha lenyűgöző show-t mutatnak be a közönségnek.
A zenei stílustól függően természetesen vannak kivételek is, amelyek egy lenyűgöző show-t kell nyújtaniuk, de biztosan állítható, hogy az összes jelentős koncert túlnyomó többsége nélkülözhetetlenül igényli már az összetett világítási és színpadi "show"-t. És a művészek is az allermeisten esetében törekednek arra, hogy daljaikat ne csak technikailag tökéletesen adják elő, hanem - sok "akcióval" (például a kanonok tüzelésével az AC/DC-nél vagy a Pink Floyd/Roger Waters által épített „fal” összeomlása esetén) - gyakorlatilag „színpadiasan” mutassák be.
A 1-1. ábra: A Kylie Minogue (itt, Berlinben, 2011-ben az "Aphrodite – Les Folies" turnéján) ismeri a képek erejét. Az ő koncertjein már évek óta része a lenyűgöző show. Összetett színpadképek, akrobata táncosok, lenyűgöző kosztümök - mindez elegendő látványt nyújt a nézőnek ahhoz, hogy mélyen lenyűgözve távozzon a koncert után. A zenei élmény néha háttérbe szorul…
(Fotó © 2011: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
Ha az embrionikus punkegyüttesek kezdetére gondolunk, a hetvenes években, akkor bátran állíthatjuk, hogy a zeneszámok technikai tökéletlensége nem volt az elsődleges szempont számos koncerten - a fontos az volt, hogy a show stimmeljen, és a zenekar jó (pogo) hangulatot teremtsen.
Már az előző évtizedekben is számos zenekar felismerte, hogy a koncertlátogatók nem csak a zenehallgatás miatt érkeznek a koncertekre, hanem hogy a közösségi élmény mellett a vizuális elem is nagy szerepet játszik a koncertek sikerében vagy kudarcában. A The Who például csak azután vált ismertté és végül híressé, amikor Pete Townshend 1964-es londoni élő koncertjén a Railway Tavernben véletlenül a gitártartó a mennyezetet érő ugrás közben leszakadt. Mérgében azonnal a gitár többi részét is összetörte, ami annyira lelkes reakciót váltott ki a koncertlátogatókból, hogy a gitár törésének végül minden koncert után hosszú ideig a The Who számára kötelező - és a közönség által szeretett és minden koncerten elvárt - szabványprogramjává vált.
Hogy ezt a közönség előtti „akciót” a The Who-gyerekeknek a gitárjuk hetente való törése miatt hosszú időn át csak piros számokat kellett lenyomniuk, és anyagi túlélésükért küzdeniük kellett, csak érintésnyire említjük. Pete Townshend ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy minden koncerten a kedvenc, magas minőségű gitárjával játszhasson, amelyet végül minden alkalommal spektakulárisan le kellett törni. És bár a dobos, Keith Moon sem hagyta ki, hogy dobverőivel marcona módon lerombolja a dobkészletét, többször még pisztáciát is használt, amely egy alkalommal, 1967. szeptember 17-én, egy stúdiókoncerten a bandatagok sérüléséhez vezetett (ezúttal túl sok pisztáciát használt).
Bár a The Who az elsők voltak, akik hangszereik pusztításával figyelmet - és sikert - értek el, három évvel később Jimi Hendrix (polgári neve: James Marshall Hendrix) volt az, aki a még mindig zúgó Fender Stratocasterét az égőn a színpadon beégetve belevészelte a zenebarátok kollektív emlékezetébe. Másként mint a The Who, ő nem az égetését pusztán rombolásként rendezte be, hanem majdhogynem – kezeivel a lángokat přeritkító módon – a zene istene felé küldendő ajándékként erszakolhatta volna hat. Egyenesen a lángok meggyüjtését jelenthette úgy, mint egy áldozati ajándék a zene istenének – és a számára égési sarkágot szerezve, amelyet kórházban kellett kezelniük. De ezentúl Jimi Hendrix legenda volt. A képek ereje!
(Az eredmény az volt, hogy a The Who és a Hendrix jövőben nem volt hajlandó egymás mögött fellépni nagy koncerteken, hogy ne tűnjenek egymás olcsó másolatának. A 1967-es Monterey Pop Fesztiválon Kaliforniában, ahol mindketten már le voltak foglalva, végül a fesztiválszervező érmefeldobás döntötte el, hogy ki játszhatott először).
Ábra 1-2: Nem mindig kell rombolási vágyat vagy áldozatot gyakorolni. Attól függően, hogy milyen zenei műfajról van szó, nem illik szétverni az hangszereket. Ehelyett néhány művészeti mutatványos is megmutatja magát. Hogy jobban szól-e a zongora, amikor Dick Brave másnéven Sasha úgy tesz, mintha egy szűkületben táncoló jégkorcsolyázó lenne (és közben játszik), vitatható. De jól néz ki, és a nézők imádják. És mi fotósok végül is profitálunk, ha kicsit "akció" van a színpadon ...! Nikon D4 1,4 / 85mm-Nikkorral. 1/400 másodperc, rekesz 2,5, ISO 2500.
(Fotó © 2012: Jens Brüggemann - www.jensbrueggemann.de)
A koncertfotózás szép és kevésbé szép oldalai
Ábra 1-3: A koncertfotózás két különböző hobbi találkozásából áll: a zenehallgatás és a fotózás. Valószínűleg ezért népszerű sok fotográfus körében a koncertfotózás. A jogi helyzet gyakran homályos, szervezési problémák merülnek fel a belépő akkreditációja beszerzése során, pofátlan, korlátozó szerződések és gyakran csak 1-3 dal fotózására korlátozza a fotózás időtartamát, ez az izgalmas műfaj árnyoldalai. Nikon D4 2,8 / 14-24mm-es széles látószögű Nikkorral 14mm-es brennvidéjnél használva. 1/640 másodperc, rekesz 2,8, ISO 4000.
(Fotó © 2012: Jens Brüggemann - www.jensbrueggemann.de)
A koncertfotózás szép oldalai
A koncertfotósok két szenvedélyüket is egyesíthetik: a fotózást és a zenehallgatást. Aki szeret tömegeseményekre járni, hogy részt vegyen a közösségi élményben, az koncerteken különösen jól fogja érezni magát, mert a tömeg a koncertteremben (és általában a sajtóárokból) elkerülhetetlen. De így könnyen megismerhet más embereket; hasonlóan gondolkodókat; ami szintén ennek a munkának szép része. A koncertlátogatók általában jó hangulatban vannak, szórakozni akarnak. Ezek szerint nagyon kellemes környezet, ahol fényképeket készítesz (feltéve ha a közönségnek az első sorokban szabad kilátást engedsz a kedvenceikre, ami különösen a tinédzserek esetében unszimpatikus faktorként működhet).
Ábra 1-4: A koncertek tömegesemények. Ide jönnek a koncertlátogatók, hogy szórakozzanak és jól érezzék magukat. Attól függően, hogy melyik művész vagy zenekar lép fel, a közönség inkább női és nagyon fiatal (például ennek a fotónak, amelyet 2012. augusztus 24-én vettünk fel Tim Bendzko koncertje előtt, amelyet a Ruhr-i Sátorfesztiválon rendeztek) vagy őszes hajú és "sok élettapasztalattal" rendelkező. Vagy nem ritkán színesen vegyes. Nikon D4 2,8 / 14-24mm-es széles látószögű Nikkorral 14mm-es brennvidéjnél használva. 1/100 másodperc, rekesz 4, ISO 3200.
(Fotó © 2012: Jens Brüggemann - www.jensbrueggemann.de)
Mint már tárgyaltuk, a fotósok sok "akciót" és színpadias viselkedést kapnak a fellépő művészek és az ő pompás színpadi show-juk révén.
Különösen a fényhatások rendkívül hatásosak, és akár a legeltérőbb fotó is hatásos lesz, ha egy különleges világítási helyzet kerül rögzítésre (a megfelelő expozíció feltételezése szerint).
A koncertek fotózása nem olyan, mint dolgozni. Ez inkább olyan, mint egy szabadidős tevékenység, egy élmény, amely örömet szerez. De ez ne tévesszen meg bennünket, hogy a koncertfotózás jelentős tervezést, előkészületeket és utómunkát igényel. Erről azonban később többet.
Ábra 1-5: Hangulatos fényhatások főleg a háttérben biztosítanak (világítástechnikai) változatosságot és garanciát jelentenek arra, hogy vizuálisan ne legyen unalmas, még akkor sem, ha amúgy nem történik sok. Itt Milow látható, a 2011. szeptember 1-jén tartott koncerten. Nikon D3S 4 / 24-120mm-Nikkorral 24mm-es brennvidéjnél használva. 1/200 másodperc, rekesz 4, ISO 1600.
(Fotó © 2011: Jens Brüggemann - www.jensbrueggemann.de)
Ábra 1-6: A koncertfotózás egyik többlete, hogy képesek vagyunk a csillagokhoz oly közel kerülni, mint a közönség senki más. Részleteket látunk (például az arckifejezéseket vagy a színpadra ragasztott dalszövegeket), amit a közönség egyébként nem észlelhet. Vagyis röviden: az első sorban állunk - még ha csak három dal erejéig. Itt Adel Tawil látható a ich & ich duóból, a 2010. szeptember 1-jén Bochum/Wittenben megrendezett Ruhr-i Sátorfesztiválon tartott koncertjén. Nikon D3S 2,8 / 24-70mm-Nikkorral 24mm-es brennvidéjnél használva. 1/640 másodperc, rekesz 3,2, ISO 3200.
(Fotó ©2011: Jens Brüggemann - www.jensbrueggemann.de)
A koncertfotózás kevésbé szép oldalai
A koncertfotózásnak azonban vannak árnyoldalai is, mert a koncertfotós erős korlátozások között dolgozik:
• Általában nem használhat saját fényeket. Tehát azoktól van függve, hogy a koncertszervező mit tervezett a fénytechnikával kapcsolatban.
• A lefényképezett dalok száma általában előre meghatározott. Általában az első három dal. Nem több. Néha azonban még kevesebb: például Roger Waters „The Wall” koncertjén 2013. szeptember 7-én Düsseldorfban például csak az első dal alatt szabadott fényképezni. Ezzel koncertfotósok folyamatosan egy kicsit rohanva érzik magukat, hogy a kijelölt időkorlátok között jó képet készítsenek.
• A koncertfotósoknak nincs befolyásuk az álláspontra, pózokra, arckifejezésekre stb. azon zenészekről, akiket fényképeznek.
• A fényképek felhasználását gyakran erősen korlátozza a zenekar menedzsmentje vagy a koncertszervező. Például gyakran csak az aktuális tudósításokhoz használhatják.
• A koncertfotósok általában csak egy nagyon kis területen mozoghatnak, ami gyakran közvetlenül a színpad előtt helyezkedik el, és perspektívai okokból nem optimális. Az alacsonyabb álláspont miatt, amely a színpadon lévő zenészekkel összehasonlítva alacsonyabb, a fotók többsége tipikus nézőpontot mutat (alulról kissé ferdén lefényképezve).
• A koncertfotósokat időről időre pontosan utasítják, hogy mennyi ideig és honnan fényképezhetik a zenészt vagy zenészeket (például melyik oldalról). Így például egy Britney Spears fellépésén csak az első három dal első 30 másodpercét szabadott fotózni (ez 1,5 perces összfényképezési időt jelent!), mert a menedzsment nem akart izzadtságcseppeket látni sztárának fényképein ... Egy Robbie Williams koncerten a menedzsment még tovább ment, és a szerződésben pontosan meg volt határozva, hogy milyen szögből lehet fényképezni.
Ábra 1-7: A koncertfotók általában szigorú korlátozások mellett készülnek. Ezek közül egyik a szinte teljesen előre meghatározott kamerastandpont: amikor a színpad előtti árokban áll a fotós, az egyetlen lehetősége az, hogy a fölülről felfelé fényképezzen kissé meghajlított kameratartással. A hatás annál erőteljesebb, minél közelebb vannak a zenészek a színpad szélén, és minél kisebb a színpad. Akkor rosszabb esetben alig látni a zenészek fejét, míg az előtérben a cipők és lábak dominálnak. Itt 2011. augusztus 20-án fotóztam Culcha Candela koncertjét, akik olyan közel álltak hozzám a színpadon, hogy akár a cipőfűzőiket is kioldhattam volna ...
Ezt a következményt enyhíteni lehet valamivel, ha nem azokat a zenészeket fényképezed le, akik közvetlenül előtted állnak a színpad szélén, hanem azokat, akiket könnyen oldalról le lehet fényképezni, és akik kicsit távolabb vannak (akkor nem széles látószögű, hanem inkább teleobjektívvel). Nikon D3S 4/24-120mm-Nikkor objektívvel 98mm-es gyújtótávolsággal. 1/400 másodperc, F4 rekeszérték, ISO 3200.
(Fotó © 2011: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
A koncertfotósok gyakran úgy érzik, hogy nem kívánt "zavaró tényezők": a zenekarok, a látogatók, a biztonsági őrök, a rendezvény szervezői számára:
• A zenészek bizalmatlanok. Félnek attól, hogy kedvezőtlen vagy akár kínos pillanatban fényképezik őket. A koncertfotósokat a paparazzikkal azonosítják.
• Más koncertlátogatók néha zavarva érzik magukat a fotósoktól. Legalábbis az első sorban ülő nézők nem szeretik, ha beengedik a fotósokat a gödörbe, és a színpad és az első nézősorok közé pozicionálják őket. Egyszerűen csak az útban vannak.
• A biztonsági őröknek az van, hogy a koncertfotósok jelenléte először is több munkát jelent, másodszor növeli a biztonsági kockázatot. Ráadásul a koncertfotósok zavarják az olyan beavatkozásoknál, ahol például az eszméletét vesztett nézőket kiemelik a tömegből és átvitt módon kihozzák őket a mentők felé.
• A rendezvény szervezői számára a koncertfotósok több munkát jelentenek. És aki tudja, hogy egy koncert vagy fesztivál szervezése során mi mindenre kell odafigyelni, az megérti, hogy minden további teher egyszerűen csak „idegesítő”.
• A kollégák számára, a más koncertfotósok számára, minden további fotós, aki a gödörbe kerül, nehezebbé teszi a munkát, mert a fotósok szükségszerűen egymást (nem szándékosan) akadályozzák. Ez legalábbis igaz a ismertebb zenekarok koncertjein, ahol természetesen sokkal több fotóst igazolnak be.
Következtetés
A koncertfotósokat a legkevesebben „szeretik”; egyszerűen csak eltűrik őket. Azonban még akkor sem, ha senki sem akarja beismerni, a koncertfotósok nem feleslegesek, mert ők készítik és terjesztik a rendezvényekről a hatékony képeket, amelyekből aztán mindenki más is profitál. Ha ugyanis elmaradna a koncertekről szóló beszámoló, sokkal kevesebb koncertrendezvény lenne, és ezáltal több munkanélküli zenész, több munkanélküli biztonsági személyzet, több munkanélküli rendezvényszervező stb. Elegendő ok tehát bárki számára, hogy magabiztosan érvényesítse az érdekeit a különböző ellenállások ellenére is.
Ábrázolás 1-8: Ide is, a Jan Delay-koncerten, 2010. augusztus 28-án, először néhány hosszú arckifejezés volt, amikor a fotósokat még a koncert kezdete előtt a gödörbe engedték. Az első sorokban ülő lányok azt hitték, hogy zavartalanul megtekinthetik kedvenceiket – amíg mi meg nem érkeztünk. Ilyen esetekben érdemes egyszerűen közölni az első sorban ülő látogatókkal, hogy a három első dal után újra elhagyjuk a területet, hogy azután a koncert zömét zavartalanul élvezhessék. Ez gyorsan megnyugtatja a felháborodott rajongókat. Nikon D3S 2,8/24-70mm-Nikkor objektívvel 24mm-es gyújtótávolsággal. 1/100 másodperc, F3,5 rekeszérték, ISO 3200.
(Fotó © 2010: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Lehetőségek kezdők számára
Általánosságban elmondható, hogy minél híresebb és népszerűbb a művész vagy művészek jelenleg, annál nehezebb lesz "hivatalos" státuszt szerezni akkreditált fotósként. Pontosan azon kezdők számára, akik a koncertfotózás területén nehezen találnak helyet. Végül is meg kell érteni az esemény szervezőit, akik természetesen gyanakvással figyelnek minden akkreditációs kérelemre. Kétségtelenül vannak elegendő zene szerető és rajongó, akik "ha viszek egy fényképezőgépet, nem kell jegyet fizetnem" elven próbálnak ingyen – úgymond fotósként – bejutni egy koncertélményre.
Ha viszont a művész vagy a zenekar még viszonylag ismeretlen, vagy éppen nem szerepel a slágerlistákon, könnyebb lehet az akkreditálás, mert akkor azzal is ritkábban találkoznak az újságírók, akik a koncertről szeretnének beszámolni.
Aki egyáltalán nem tud bemutatni fotókat koncertfotósként, annak a legjobb, ha – gyakorlás céljából – olyan koncerteket látogat el, amelyek mindenki számára nyilvánosak. Ilyeneket például minden nyáron szinte minden belvárosban megtalálhatunk. Ingyenes a belépés, és mégis, a szponzoroknak köszönhetően, szuper élő koncertek várhatók.
Ábrázolás 1-9: A nyári hónapokban sok „kint és ingyen”-fesztivál van (itt egy pillanatkép a Mega! Mega!-koncertről, 2013. július 12-én Bochum Totalnál), ahol talán nem nemzetközi sztárokat várhatunk, de előfordulnak érdekes tehetségek és országosan ismert művészek. Ezek a fesztiválok kiváló felkészülési lehetőséget nyújtanak a koncertfotósoknak; csak be kell jutniük a tömegbe, ha kissé késve érkeznek, és jobb helyzetet akarnak (lehetőleg az első sorban). Nikon D800 2,8/70-200mm-Nikkor objektívvel 70mm-es gyújtótávolsággal. 1/125 másodperc, F5,6 rekeszérték, ISO 800.
(Fotó © 2013: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Aki siet és fél órával a koncert kezdete előtt ér a színpadhoz, biztosan még talál egy szabad helyet az első sorban, ahonnan kiválóan lehet fotózni, például egy tele-zoom objektívvel (a színpadtól való távolság miatt).
Bár a koncert közben már nem lehet – nem úgy, mint a sajtóárokban – szabadon változtatni a helyzetén (ha a többi koncertlátogatót nem zavarná), azonban a nézőtérről való nézőpont számos előnnyel jár egy sajtóárhoz képest: A kissé hosszabb távolság miatt a színpadtól (általában csak 3-4 méter különbség) olyan felvételeket készíthetsz, amelyek nem olyan erősen mutatják az alulról való perspektívát. Így a zenészeket frontálisan is lehet fényképezni – és nem olyan erősen alulról.
Ábrázolás 1-10: Az ismertetőzenekarok terén is kezdők a lehetőségekhez, hogy lenyűgöző fotókat készítsenek a zenészekről a koncertjeiken. Erre jól alkalmazhatók nyilvánosan, szabadon látogatható koncertek, amelyek gyakran jellemzőek a városok nyári belvárosára. Ott nincs szükség akkreditációra, egyszerűen a közönségből fotózol. Ha sikerül fél órával a koncert kezdete előtt a színpadhoz kerülnöd, akkor nagy valószínűséggel még egy helyet szerezhetsz az első sorban (feltéve, hogy a zenekar épp nem készül arra, hogy a slágerlistákat ostromolja, és annyira divatos, hogy a "groupies" már órákkal előtte elfoglalják a legjobb helyeket).
Onnan majdnem ugyanolyan jó körülmények között lehet fényképezni, mint a sajtóárból – csak egy kicsit távolabb állsz a színpadtól, mint a sajtófotósok. Ezt a hátrányt könnyedén ki lehet egyenlíteni például egy telezoom használatával. Ehhez kiváló a 2,8/70-200mm-es, amit szinte minden gyártótól lehet kapni.
Ez a felvétel a KMPFSPRT-koncerten készült 2013. július 13-án a Bochum Totalon. Nikon D800 2,8/70-200mm-Nikkor objektívvel, 200 mm-es gyújtótávolságon. 1/640 másodperc, 5. rekeszérték, ISO 1000.
(Fotó © 2013: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Ezek a „kint és ingyen” fesztiválok alkalmasak a gyakorlásra, mert a nyári hónapokban hosszabb ideig világos van. Ezáltal a színpadon azvilágítási körülmények általában sokkal könnyebbek a fotósok számára, mint például beltéri koncerteknél (mint pl. termekek, klubok, sátrak, stb.).
Figyelem
A koncertfotózásban döntő fontosságú, hogy a kezdő fotós először is ambiciózus legyen, és minél gyorsabban jó vagy akár kiemelkedő fényképeket készítsen a művészekről (hogy ezekkel a referenciákkal további lehetőségeket nyithasson meg), másodszor rugalmas legyen és kitartó maradjon, még akadályok esetén is haladjon az útján, és harmadszor hajlandó legyen a fotós feladatokon kívül is megoldani a szervezési és jogi problémákat.
Jövőkép a koncertfotósok számára
A koncertfotósok jövőképe borús. Még borúsabb, mint a homályos klubokban uralkodó fényviszonyok, ahol csak a helyi nagyságok és a kevésbé ismert zenekarok lépnek fel.
De miért van ez így?
• A technikai fejlődés (Internet kulcsszó) miatt évek óta folyamatosan csökkennek a lemez-eladások, ami oda vezetett, hogy manapság a zenészek alig tudnának megélni a lemezeladásból származó bevételből. Míg régen a koncertturnék a lemezeladás ösztönzését szolgálták, manapság majdnem fordítva van: A CD-eladásból és letöltésekből származó jogdíjak olyan csekélyek, hogy a turnéknek kell a pénzt behozniuk. Ez vezetett oda, hogy a koncertmenedzsment sokkal kritikusabban figyeli az eseményről szóló szöveges és képes beszámolókat: Egyre nagyobb befolyást gyakorolnak arra, hogy ki mikor és hogyan tud beszámolni a koncertről. Ez a szabad beszámolóktól és így a sajtó sokféleségétől és szabadságától is elvonja a figyelmet.
• Ezzel együtt a fotósok munkakörülményei folyamatosan romlottak. Néhány év alatt már nemzetközi szinten megszokottá vált, hogy a fotósok nem tudnak teljes koncertet ábrázolni képekkel, hanem csak az első három dalt. A káros ebben az, hogy nem volt olyan szolidáris tiltakozás az érintett média és a fotósok részéről, és ezeket a korlátozásokat egyszerűen elfogadták. Manapság a fotósok szinte hálásak, hogy zavartalanul lefotózhatják az első három dalt, mert nem egy zenekar (és menedzsereik és koncertszervezőik) további korlátozásokat vezet be a fotózásra. Elég példát lehet találni arra, hogy csak az első dal közben lehet fotózni, vagy például az első három dal első 30 másodperceiben (mert a menedzsment csak „frissen” kinéző művészeikről szeretne képeket látni). És a művészek gyakran hiúk és nem szeretnének olyan fotókat, ahol izzadsággal tapadt hajuk és elkenődött sminkjük látható.
• A fotók árai lehet, hogy nem jelentősen csökkentek, viszonylag állandók maradtak; de a fotósok költségei (felszerelésükért, az utazásokért a koncertekre, a képszerkesztésért és adatbiztonságért, stb.) hatalmasakat emelkedtek. Így a megszerzett nyereség lényegtelenül alacsony lett.
• A verseny (beleértve az amatőr fotósokat is) nőtt. Majdnem jómodnak számít, ha egy hobbi fotós állítja, hogy a hobbijával pénzt keres (még ha nincs is rá szüksége, mint tanár, fogorvos, menedzser, ...). Míg a profi fotósok törvényesen és adózási szempontból helyesen teszik a dolgukat, addig sok amatőr fotós értékesítésének sajnos gyakran az adózás elkerülésébe süllyed.
• Az „Olcsó a gazdaságban” és az Internet „Szabad-menta” korszakában (nem csak) a koncertfotósoknak nehéz lett vásárlókat találni felvételeik számára, akik hajlandóak fizetni a kereskedelmi célú felhasználásért (például magazinokban való megjelenés vagy az interneten való közzététel).
• Nem csak az amatőr fotósok versenyeznek a koncertfotósokkal. Majdnem minden koncertlátogató fotókat és videókat készít a hozott telefonjával a koncert alatt, amelyeket az esemény közben azonnal közzétesznek a hálózaton. Ha (Internet) újságok órák vagy másnap (vagyis egy nappal később) beszámolnak az eseményről, a profi képek már majdnem elavultnak és kínosan elavultnak tűnhetnek.
• Mivel a koncertek száma a lemez eladások visszaesése miatt gyakorlatilag robbanásszerűen megnőtt (például az Arctic Monkeys 1,5 év alatt 4-szer léptek fel Berlinben, anélkül, hogy ebben az időszakban 2009-2010-ben új albumot adtak volna ki), az érdeklődés az ilyen események iránt jelentősen csökkent. Régen a koncert valami különleges volt. Ma az emberek már azt fontolgatják, hogy jövő hétvégén elmenjenek-e koncertre, grillezni vagy moziba. A koncertlátogatások már nem különlegesek.
• A legjobb előadóknál gyakoriak az elnyomó szerződések; a nagy újsággal nem rendelkező és jogi ügyekben bizonytalan koncertfotósok inkább távol maradnak a regisztrációtól; attól való félelmükben, hogy úgysem tudják majd felhasználni a képeket.
Következtetés a témában
Sajnos már alig vannak olyan koncertfotósok, akik kizárólag a koncertfotóik eladásából tudnának megélni. Más lábakra és bevételi forrásokra (mint például celeb- vagy sajtófotós) is szükség van ebben az esetben.
Ábra 1-11: A koncerteken már általánossá vált, hogy a magasba emelt telefonok fotózására szolgálnak. A rajongók fényképeket és videókat készítenek, amelyek gyakran azonnal felkerülnek a hálózatra, ami jogilag általában csak „nagyon bátor”-nak nevezhető. Ez a gyakorlat meghatározóan megnehezíti a profi fotósok életét, mert ki érdeklődik még a szakmailag készített beszámolók iránt, ha már a facebookon és társain azelőtt, hogy a koncert véget érne, tucatnyi kép és video (és rengeteg hozzászólás) tekinthető meg? Nikon D800 2,8/70-200mm-Nikkor objektívvel, 70 mm-es gyújtótávolságon. 1/200 másodperc, 5,6 rekeszérték, ISO 1000.
(Fotó © 2013: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Ábra 1-12: Csak az, aki kitart a nehézségekkel szemben, nem adja fel könnyen, és ambiciózus, az lesz képes elsőrangú koncertfotóssá válni. Azonban egyetlen koncertfotó eladásából sem tud már megélni egy fotós sem. A fotón Marius Müller-Westernhagen látható „Hottenmusik” koncertjén, 2012. szeptember 23-án, Berlínben. Canon EOS-1D Mark IV EF 4/24-105mm objektívvel, 24mm-es gyújtótávolsággal készült. 1/160 másodperc, F/4 rekeszérték, ISO 1000; rekeszautomatika.
(Fotó © 2012: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
