Vázlatjelmagyarázat:
Ami az aktfotókon szereplő férfiak ábrázolását illeti az elmúlt évszázad hétvenes éveitől, ez kevésbé az emancipációs törekvéseket követő nők mozgalmára és az olyan női magazinokra, mint például a „Playgirl“, vezethető vissza, sokkal inkább a homoszexuális fotósokra, akik hagyományosan a fekete-fehér aktfotózásban a férfi nemi aktot valamiféle művészi forma a „újra felfedezték”.
Ez esetben támogató lehetett az a tény, hogy a homoszexuális férfiak önértelmezése gyakorlatilag párhuzamosan fejlődött és számos testépítési magazinban találtak platformot munkáik egy szélesebb közönség számára történő hozzáférhetővé tételéhez.
Ezen a területen a legismertebb fekete-fehér aktfotós a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években az amerikai volt szobrász, Robert Mapplethorpe volt, aki főként munkáival az afro-amerikai atléta férfi nemi aktjának erőteljes dimenzióját hozta létre, melyeket tőle szexuálisan vonzó és esztétikailag vonzóként megvalósítottak.
A férfiak aktfotózásáról egy bátor és irányadó könyv a német kulturális térben az a fekete-fehér fotókönyv „Männer” (1984) a müncheni, Herlinde Koelbl, amelyet az érdeklődő olvasónak mindenképpen tanácsos lenne a különféle ötletekhez legalább egyszer konzultálnia. Habár ezeket a férfiaktportrékat néhány kritikus „túl agresszívnek” ítéli, ez a képeskönyv mégis bemutat egy figyelemre méltó sokszínűséget ebben a témában, amely nálunk ilyen koncentrált formában hosszú ideig példa nélkül volt. Csak 2004 októberében Sylvie Blum a képeskönyvével „M“ ezt a hagyományt szépen folytatta.
A férfiaktfotózás, összehasonlítva a nők aktfotóival, ma is viszonylag ritka. Csak a hirdetésekben történt a kilencvenes években egy fordulat: Így a férfiak meztelen testei manapság viszonylag gyakran jelennek meg - azonban tisztelettudóan, férfi nemi szervüket a farmer nadrágban vagy, mint itt, a modell keze mögött rejtve.
A népesség elfogadása eljut a (lehetőleg izmos) meztelen felső testig - de nem (még) sokkal tovább. Fent jó - lent rossz; ez vélhetően helyesen írja le a mai férfiaktfotók túlnyomórészt hősies és idealizáló állapotát. A művészettörténeti megtekintés azt mutatja, hogy ez nem mindig így volt: Így a korai görög szobrászoknak általában férfiak és fiúk voltak a modellek, míg a nők és lányok ehhez képest ritkábban szerepeltek mint modellek.
Manapság a (férfi) modell testén kívül a személyiség (a test mellett megtestesítve) is ugyanolyan fontos a női modellek aktfotóinak középpontjában. És az intimbetét, ahogyan itt látható, már nem tekint a fotós „nem illemszerű” vagy „zavaró” dolognak, de nem is hangsúlyozza túlzottan, hanem valami természetesnek, úgymond „hozzátartozónak” tekintve fotózza. Érdekes, hogy éppen egy ilyen természetesség sok embert idegenkedésre késztet.
Ezek az emberek mindig még mindig inkább a férfiakt ábrázolását az ágyterületre szeretnék szorítani. A wisheffekt dinamizmust kölcsönöz ennek a fotónak.
A férfi aktfotózásának hagyománya is folytatódik: Az oldalsó és hátsó megvilágítás, valamint az olajságos test ezeknek a férfiaktakfotók fajtájának munkaeszköze.
Mint ezen a képen is, a testépítő fotózás hagyománya továbbra is folytatódik: az oldali és hátsó megvilágítás, valamint az olajozott test ennek a férfiak aktfotóinak műfajának eszközei.
Modellszerződés mintaanyag áll rendelkezésre.
