Tehát mielőtt a koncert előkészületei során elkezdenétek gondolkodni a három expozíciós paraméter, a Zársebesség, Blendeszám és az ISO-beállítás beállításáról, próbáljátok meg kideríteni, hogy milyen lesz a fényviszonyok a koncertteremben. Ha ez nem lehetséges, akkor kénytelenek lesztek azon mindössze a fotózás kezdetén, a sajtóárokban, elvégezni ezeket a beállításokat.
9.1 Fehéregyensúly
A koncertfotóknál a domináns reflektor(ok) színében lévő színárnyalatok kívánatos hatást keltenek. Valójában azért mondható, hogy a fehéregyensúlynak nincs szerepe. De ez nem lenne teljesen helyes.
Bár a legtöbb koncertfotó lényegében abból él, hogy színes vagy legalábbis eléggé színpompás legyen, a hibás színezet (színesség) legalábbis a művészek arcánál zavaró lehet.
Ábra 9.1: A klasszikus és slágerkoncerteken általában nem népszerű a erősen színes fényjáték. Itt a fényviszonyok sokkal kellemesebbek számunkra koncertfotósok számára, különösen mivel a megvilágítás nem olyan gyorsan változik. Itt egy kimerült Udo Jürgens látható a 2006. október 23-i berlini Max-Schmeling-Halle koncertjén.
(Fotó © 2006: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
Valójában a világítástechnikusoknak, akik a koncert alatt felelősek a fényjátékért, az kellene az alapszabálynak lennie, hogy a színpadról hátulról, az offról, színes reflektorokat használjanak, míg elöl, az művészek megvilágítására, csak fehér, semleges fényt. Ez garantálná, hogy a zenészek jól és vonzóan jelenjenek meg minden fotón.
Ugyanakkor a legtöbb világítástechnikus nem gondolkodik el azon, hogy mit szeretnének a fotósok, és hogy az alkalmazott reflektorok színe, amelyek a zenészek arcát megvilágítják, hogyan hat a fotókra. Ez bizonyára más a nagy live-koncertek fontos TV-felvételeinél; azonban az átlagos koncertek esetében azt kell mondanunk, hogy a fotósoknak mindenre fel kell készülniük – legalább a fényviszonyok tekintetében.
Ábra 9.2: A legtöbb live-koncerten fontos szerepet játszik a lehető legszínpompásabb fényjáték. Itt gyakran előfordulhat, hogy a zenekar tagjai színes fényekkel találkoznak. Ez nem mindig zavaró, ahogy ezen a fotón is látható. Viszont a művészek közeli portréfotóinál általában inkább „neutrálisabb”, fehér fényt szeretnénk a fotósok; legalább a szereplők arcán. A kép a dobosról, Iain Bayne munka közben. RUNRIG-koncert 2012. augusztus 29-én Bochum/Wittenben, a Ruhr Sátorfesztivál keretében. Nikon D4 1,4/85 mm Nikkorral. 1/250 másodperc, 2,2-es rekeszérték, ISO 2.500. Exponálási automatika rekeszprioritásban (záridő-prioritás).
Sok koncertfotós egyszerűen az Automatikus Fehéregyensúly beállítására kapcsolna. Azonban ennek hátrányai vannak, ezért egy másik megközelítést javaslok: Fotózzatok RAW formátumban! Így később módosítható és igazítható a fehéregyensúly.
Válasszatok egy bizonyos fehéregyensúlyt; legyen az művilágítás vagy nappali fény vagy akár egy kézi rögzített beállítás. Bár ez nem mindig helyes és az automatika sokszor jobb eredményeket hozna. Így azonban az előny, hogy ha a feldolgozás során több képet (ugyanazzal a lépéseljárással) szeretnétek szerkeszteni, ugyanazt a színkorrekciós lépést ismételni tudjátok.
Ha az összes koncertfotót ugyanazzal a fehéregyensúllyal készítettétek, a képszerkesztés nagymértékben automatizálható lesz (a Photoshop parancsok sorrendjét Műveletek néven elmentve!). Ha viszont minden fotót automatika módban fotóznátok, akkor a fényképek különbözőek lennének, ami lehetetlenné tenné a szilárd parancssorok megvalósításának a korrekcióhoz.
Ábra 9.3: Culcha Candela koncert 2011. augusztus 20-án. Ha a fény túlságosan színes a portrék fotózásához, akkor érdemes más lehetőségek után nézni. Itt azon döntöttem, hogy inkább az egész színpadot fotózom, azaz a zenekart egészében, a színpad megvilágításával együtt. A fotósoknak rugalmasnak kell lenniük. Nem mindig ideálisak a körülmények. Nem mindig lehet azt lefotózni, amit előzetesen elterveztek.
De ha alkalmazkodunk a koncert során számunkra változhatatlan feltételekhez, szóval „a legjobbat” kihozzuk magunkból, akkor nagyszerű, hangulatos felvételeket is hazavihetünk.
Tehát ne ragaszkodjunk olyasmikhez, amik lehetetlenek az uralkodó körülmények között. Rugalmasak legyünk, alkalmazkodjunk, és akkor sikeresek leszünk. Nikon D3S 4,0/24-120 mm Nikkorral, 24 mm-es képfogó távolság alkalmazásakor. 1/500 másodperc, 5,6-os rekeszérték, ISO 3.200.
(Fotó © 2011: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
9.2 Automatikus Képnézet
Sok fotós nem használja ki a digitális technológia döntő előnyeit, vagy legalábbis túl ritkán: a lehetőséget, hogy a készült felvételeket azonnal a fotózás közben gyorsan és egyszerűen ellenőrizze (például a megfelelő expozícióra, élességre, keretelésre, az ábrázolt művész arcának kifejezésére stb.).
Ábra 9.4: Pete Doherty 2009. augusztus 7-én a Berlin Festival 2009-en. Az automatikus képnézet segítségével, amit be lehet állítani a kameramenüben, gyorsan és időveszteség nélkül megjeleníthető az éppen legutóbb készült fotó egy rövid időre. Így minden koncertfotós gyorsan ellenőrizheti, hogy az általa végrehajtott kamera beállítások a legjobb eredményt hozzák-e, ami különösen fontos nehéz fényviszonyoknál (mint ezen a fotón is) ajánlott. Javaslom, hogy kb. minden húsz felvétel után rövid időre nézzétek át az eredményeket, de legalább 1-2 percenként. Így elkerülhető, hogy ugyanaz a hiba minden készített fotót érintse.
(Fotó © 2009: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
Mindenesetre néha érdemes pár percenként megnézni a kamerakijelzőt, hogy legalább a legutóbbi felvételt ellenőrizze az ember. Nagyon könnyen lehet tévedésből rossz beállítást választani (vagy akaratlanul elállítani valamit), és a rendelkezésre álló idő teljes fotózással tölteni.
Ebben az esetben az összes felvétel használhatatlanná válik. Ez teljesen megtörténhet, mert az éles fotózási időszak hektikusságában (gyakran csak három dal erejéig) sok koncertfotós stresszbe kerül, és nem őriz meg hideg fejet, hanem igyekszik minél több fotót készíteni a rövid idő alatt.
Ehelyett jobb megfontoltan és határozottan beállítani a kamera beállításait, és rendszeresen (kb. 1-2 percenként) legalább az utolsó felvételt ellenőrizni, hogy ha nem megfelelő beállítások okozzák, hogy a fotók optimálisak legyenek, azokat korrigálni lehessen.
Jegyzet: Ne stresszeljétek túl magatokat a rendelkezésre álló rövid idő miatt! Megőrzött hideg fejjel, ellenőrizzétek a készített fényképeket az automatikus képnézegető segítségével (amely a fényképezőgép menüjében állítható be, hogy minden fényképet rövid időre és teljes képernyős formátumban mutasson meg, tehát felesleges kijelzéseket, mint például a hisztogram, ne tartalmazzon).
Mindenképpen jobb kevés, de használható és minőségi fényképet hazavinni a koncertről, mint sok rossz vagy teljesen használhatatlan!
Ne essen pánikba, ha a koncert közben látjátok, hogy az eddig készített fényképek használhatatlanok. Próbáljatok nyugodtan átgondolni, mi okozhatja ezt, majd korrigáljátok a beállításokat. Gyorsan lehet véletlenül az újságíróárok zsúfoltságában egy kamera gombjára hozzáérni, amely például a zársebességet állítja be. Ekkor az előzetesen beállított zársebességgel már nem fényképez, hanem hirtelen egy túl hosszúval, ami mozgás- és éleslátás-elmosódáshoz vezethet (ha ez a koncertfotókhoz egyértelműen túl hosszú).
Vagy véletlenül az autofókusz kapcsolóját kézi fókuszálásra állítják, és mindegyik felvétel homályos lesz (ami normál és telefotóknál nyilvánvaló lenne, de széles látószögű felvételeknél nem feltétlenül).
Ugyanígy előfordulhat, hogy egy adott fényhelyzet esetén a fényérték-korrekciót például +2-re állították, majd a koncert további részében más feltételek között elfelejtették kivenni, ami azt eredményezi, hogy az összes felvétel reménytelenül túl van expozíciózva.
Hibás kamera beállítási lehetőségek sokasága van, és ezért a rövid pillantás az egyes percek múlva a kamerakijelzőre kifejezetten fontos a koncertfotósok számára! (Meg kell mondanom, többször is tapasztaltam, hogy a fotósok az izgalom közepén elfelejtették ezt, és teljesen használhatatlan képekkel hagyták el az újságíróárkot).
Ábra 9.5: Az Indie-Rock együttes Mega! Mega! énekessel és frontemberrel, Antonino Tumminelli a Bochum Total fesztiválon 2013. július 12-én. Ha gyorsan és automatikusan, további gombok megnyomása nélkül röviden megjelenítem a készült fényképeket, időt spórolok a képellenőrzésnél. Ez különösen fontos koncertfotóknál, mivel itt ritkán van bőségben az idő. Egy nagy felbontású kameramonitor tehát fontos vásárlási szempont a koncertfotósok számára (is)! Nikon D800 2,8/70-200 mm Nikkorral használt gyújtótávolság 125 mm. 1/320 másodperc, rekesz 3,5, ISO 800.
(Fotó © 2013: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
9.3 Autofókusz beállítások
Majdnem elképzelhetetlen, de nem is olyan régen a fotósoknak még manuálisan kellett élességet állítaniuk. Csak az 1980-as évek elején jelent meg az autofókusz a 35 mm-es fénymásoló tükrös kameráknál, mint felszereltségi jellemző: 1981-ben a Pentax ME F-nél és 1983-ban a Nikon F3 AF-nál (amelyek ráadásul az ügyetlen autofókusz keresővel és természetesen csak néhány speciális fókuszálóképes objektívvel használhatóak).
Ezalatt az idő alatt megszoktuk, hogy automatikusan élesen állítsuk be a fényképezőgépet. És a legtöbb autofókuszrendszer képessége, hogy nagyon gyenge fényviszonyok között is elég gyorsan élesítse a képet, lenyűgöző és kifejezetten fontos koncertfotósok számára. (Például az általam használt Nikon D4 autofókusszal még akár -2 LW-nál is működik). Azonban a legjobb AF-modul sem segít, ha az felhasználótól rosszul van használva. Itt ismét érvényben van az a szabály, hogy a fényképész pontosan tudja, mit művel gépe. Sajnos azonban ez nem mindig igaz: Sok (koncert) fotós nem használ egy adott autofókuszmérőmezőt, hanem a gépre bízza, hogy a 51 fókuszmérőmezőből melyiket használja az élesség beállításához.
Éppen az újságírórakból (felfelé) a színpadra fotózás esetén ez problémás lehet, mert a kamera az autofókuszmérőmezőt használja, amelyik a motívon belül a legközelebb van hozzánk.
Más szóval: A legközelebbi pontra élesít. Az újságíróárokból alacsonyabb perspektívából azonban ez gyakran (természetesen a képvágástól függően) az előadó combja, a gitár teste vagy egy láda, amely a színpad szélén áll, vagy a mikrofonállvány lehet.
Röviden: Súlyos probléma hinni abban, hogy a kamera mire élesít. Jobb tudatosan egyetlen autofókuszmérőmezőt választani, vagy legalábbis egy mérőmező-csoportot (például a kereső közepén) kiválasztani.
Ha egyetlen autofókuszmérőmezőt használtok, akkor a középső, középre helyezett az első választás, mert ez mindig a leghatékonyabb. Mindenképpen figyeljetek arra, hogy csak kereszt-érzékelőszenzorokat használjatok élességállításra. Ha a középső mezőt használjátok, akkor a képvágástól függően élességállítási értékekkel kell dolgoznotok.
Ez az egész elég egyszerűen működik az egyesautofókusz-módban (AF-S). Ebben az esetben az első nyomáspontig az exponálót megnyomjuk, és a beállítást elmenti, amíg a fényképész kiválasztja a megfelelő képvágást, majd megszorítja az exponálót. Az folyamatos autofókusz-módot (AF-C) is érdemes használni a koncertfotózás során, például amikor a fókusz a színtéren dinamikusan mozgó énekesre irányul. Típustól és technikai fejlesztéstől függően az AF-C használata azonban csökkentheti a találati arányt, ezért - ha lehetséges (mozgatlan tárgyak esetén) - az AF-S a jobb választás.
Ábra 9.6: Kurt Ebelhäuser a Blackmail zenekarból rövid ital- és dohányzás szünet között két dal között a 2013. július 12-i bochumi koncerten. Itt főleg az új, nagyon ajánlott zenekar hatodik albumáról, a Blackmail II albumról szóltak a dalok. A Blackmail egy német független zenekar, amelyet 1994-ben alapítottak Koblenzben. Ha a művész a színpadon olyan mozdulatlanul áll, mint itt, akkor az egyetlen autofókusz használata a mérőérték rögzítésével mindenképpen a legjobb választás. Így az énekes arcára célozva optimális eredményeket érhetünk el. Nikon D800 2,8/70-200 mm Nikkorral használt gyújtótávolság 112 mm. 1/320 másodperc, rekesz 3,5, ISO 800.
(Fotó © 2013: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Autofókusz (-érzékelő) és expozícióvezérlés (spotmérés) kombinálható egymással is: Ha a spotmérést használjuk expozíciómérési módszerként, és egyetlen autofókusz-érzékelőt használunk élességállításra, akkor az expozíció pontszerűen ott lesz mérve, ahol az kijelölt autofókusz-érzékelő található.
Ez különösen hasznos lehet koncertfotózáskor, amikor a művész arca helyesen expozíciózott (és élesen fókuszált), de eltérő megvilágítás van ott, mint a képháttérben (ahol gyakran színes reflektorfények gondoskodnak a vakító háttérfényről).
Azonban fordított eset is elképzelhető és ritkán előfordul koncertfotózáskor: Az énekeset vakító fénybe helyezik, míg a háttérben lévő fények ki vannak kapcsolva és a színpad mély sötétségben vesz el. Ha a zenészek még fekete ruhában vannak, ami szintén gyakran előfordul, akkor ez a módszer (egyéni autofókusz kombinálva spotméréssel) az egyetlen ésszerű megközelítés.
9.7. ábra: Egy elég gyakran előforduló helyzet: A művész nagyrészt fekete ruhában van, a színpadháttér sötét és ezzel szintén teljesen sötét. Az énekest ugyan megvilágítják, de a fekete ruházat miatt egy hagyományos expozíciómérési módszer, mint a teljesmérés, kudarcot vallana (a kamerák expozíciómérői egy közepes szürkeértékre vannak beállítva). Ennek eredményeként túl expozíciózott fotót kapnánk, ahol mind ruházat, mind a háttér szürkének (és ezáltal túl világosnak) jelenne meg, míg az énekes arca túl erősen expozíciózott lenne.
Egy ilyen helyzettel a legjobban az egyéni autofókusz kombinálása spotméréssel kezelhető. BAP énekes Wolfgang Niedecken-nel egy koncerten 2011. augusztus 24-én. Nikon D3S 4,0/24-120mm-Nikkorral, 44mm-es használt gyújtótávolsággal. 1/200 másodperc, f4.0 rekeszérték, ISO 3.200.
(Fotó © 2011: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
9.4 Kamera beállítások: Exponálásautomatika
A kamerák exponálásautomatikáinak használata nem csak a koncertfotózásban nyújt nagy előnyöket: A fotós a (remélhetőleg helyes) felvétel expozícióját a kamerára bízza, hogy jobban koncentrálhasson a motivumra, a képalkotásra és a megfelelő pillanat megragadására. Azonban ez a módszer, ha kritikátlanul alkalmazzák, kockázatokat is rejthet.
9.8. ábra: SEEED énekes Pierre Baigorry alias Peter Fox-val a koncerten a berlini Wuhlheide-ben 2013. augusztus 22-én. Ilyen megjelenésű motívnál fontos, hogy a fotós ne hagyatkozzon vakon a kameraautomatika által javasolt idő-rekeszár-ISO kombinációra, hanem gondolkodjon és - szükség esetén - expozíciókorrekciót végezzen.
Egy jelentős alulexponálás következett volna be, mert a kép nagy része világos fényeket és világos ködöt tartalmazott, ami torzította volna az expozíciómérést. Azonban egy 1-2 rekeszértékes expozíciókorrekció hozza az elvárt (helyesen expozíciózott) eredményt. Canon EOS-1D Mark IV EF 2,8/24-70mm objektívvel, 32mm-es használt gyújtótávolsággal. 1/200 másodperc, f6,3 rekeszérték, ISO 1.250.
(Fotó © 2013: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
Következtetés
A kamerák exponálásautomatikái egy közepes szürkeértékre (közepes világosítási érték) vannak beállítva. Amikor olyan motívumokat fényképezünk, melyek ettől eltérnek, akkor vagy alulexponálódik (ha sok világos terület van a képen, például reflektorfényes háttér), vagy túl expozíciózódik (ha sok sötét terület van a képen, például fekete ruházat és fekete színpadháttér). Tehát korrigálnunk kell, ha észrevesszük, hogy túl sok világos vagy sötét hely torzítja a helyes expozíciót (helyes arányban a képfontosságú mozzanatokhoz, mint például az előadók arcához). Az expozíciókorrekció (más néven plusz-mínusz korrekció) nem véletlenül található a legtöbb kameramodellnél a kioldógomb mellett, jól elérhető helyen; ez egy nagyon fontos, szinte nélkülözhetetlen professzionális kamerák funkciója.
9.4.1 ISO Automatika?
A ISO Automatika használata teljesen nem ajánlott. Ekkor időt és rekeszértéket manuálisan állítunk be, míg a kamera megpróbálja megtalálni a megfelelő ISO értéket a helyes expozíció eléréséhez. A veszély az, hogy a kamera esetleg olyan magas ISO értékeket használ, amelyek eredményei már nem használhatók professzionálisan, mert a képszemcsésedés túl erős lesz, és így a fotók értékesítéshez, közzétételhez vagy harmadik felek számára való átadáshoz alkalmatlanná válnak. Végül is egy fotós soha nem adhat ki rossz minőségű képeket a kezéből.
Hogy mennyire lehet magas egy kamera ISO értéke úgy, hogy a technikai minőség ne szenvedjen, az kameramodelltől függően változik. Emellett valószínűleg a fotós ízlésének is kérdése, valamint a szándékozott felhasználási cél is szerepet játszik. Például a képminőség lehet alacsonyabb, ha az internetre vagy egy napilapba kerül, mint ha a képet poszterként vagy egy fényes magazinban használnák.
9.9. ábra: Az általam használt kameráknál a következő (szubjektíven indokolt) határokat jegyeztem meg: A használt Nikon D3S kameránál a határ 2.500 ISO. Az értékek e felett (itt: 3.200 ISO) képszemcsésedést eredményeznek, ami már nem elégíti ki a magas követelményeimet, bár a minőség sok felhasználásra (napilap, internetes közzététel) még mindig megfelelő. A Nikon D4-et maximum 3.200 ISO-ig használhatom, anélkül, hogy a szembetűnő képszemcsésedés megakadályozná az eredmények kereskedelmi célú felhasználását. A Nikon D800-nál már e határ 400 ISO-nál van. Ugyanakkor szerepet játszik az is, hogy a megoldások helyesen alkalmasak-e, vagy alulexponálódnak.
Tapasztalataim szerint a helyes expozíció ISO 3.200-nál jobban néz ki, mint például egy teljes rekeszérték alatti alulexponálás (ugyanazon ISO-értéknél). A képszemcsésedés az első esetben kisebb, mint az alulexponálásnál; legalábbis az sokkal feltűnőbb az alulexponálásnál a sötétebb területeken. Szóval időnként ésszerűbb lehet egy magasabb ISO-értékkel (helyesen expozáltan) fényképezni, mint alacsonyabb ISO-értékkel egyidejűleg alulfejteni. Culcha Candela koncerten 2011. augusztus 20-án. Nikon D3S 4,0/24-120 mm Nikkorral, használt fókusztávolság 82 mm. 1/500 másodperc, rekeszérték 5,0 ISO 3.200.
(Fotó © 2011: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Összefoglalás a témában
Az ISO automatika nem alkalmas, ha valaki fontosnak tartja a fotói magas műszaki minőségét. Az ISO értékeket olyan magasra is be lehet állítani a kameránál, hogy a képszemcsésedés zavaró lenne a képen.
9.4.2 Program-, idő- vagy rekeszautomatika?
Tulajdonképpen nincs nagy jelentősége annak, hogy melyik automatikát részesítjük előnyben. Valószínűleg azzal van kapcsolatban, hogy mivel szoktunk fényképezni koncertfotósként, vagy a fotóstílus kérdése. Mindhárom automatikával jó eredmények érhetők el.
Döntő az, ahogy fentebb már elmondtuk, hogy a fotós akkor is gondolkodik, amikor az egyik kamera automatikát használja, tehát ellenőrzi, hogy az expozícióautomatika valóban helyes expozíciót határoz-e meg, vagy szükséges-e a fotós beavatkozása.
A programautomatika gyors felvételekhez jó választás, mivel a fotós egyszerűen csak dönt (előre), hogy milyen ISO-értéket választ, és azt állítja be anélkül, hogy fotózás közben konkrét zársebesség vagy rekeszérték miatt aggódnia kellene. Aki viszont több befolyást szeretne gyakorolni, például a képkialakításra, az másik expozícióautomatikát részesíti előnyben.
Aki szívesen játszik az élesség és élettelenség között, és művészportrékat olyan stílusban készít, hogy csak az arc legyen éles, és a háttér életlen, az a záridőautomatikat fogja választani. Itt a már előre megadott ISO-értéknél egyértelműen a rekeszérték lesz kiválasztva (beállítva). Az expozícióautomatika pedig megválasztja a megfelelő zársebességet, amely a helyes expozícióhoz vezet.
Ábra 9.10: Blackmail énekesével Mathias Reetzel 2013. július 12-én a koncerten. Szívesen kiemeltem a főszereplőt a háttérből, azáltal, hogy ráfókuszáltam, ami egy (szinte) nyitott rekesz mellett (és ennek eredményeként alacsonyabb élességtartomány mellett) ahhoz vezet, hogy a háttér elmosódott marad. Az effektus azonban akkor a legnagyobb, ha a kamera és a főszereplő közötti távolság minél kisebb, míg a főszereplő és a háttér közötti távolság minél nagyobb. Döntő a mélységélesség mértékének kiválasztása a rekesz beállításával, ezért a záridőautomatika a legjobb választás ebben az esetben. Nikon D800 2,8/70-200 mm Nikkorral, használt fókusztávolság 155 mm. 1/320 másodperc, rekeszérték 3,5, ISO 800. Záridőautomatika (rekeszprioritás).
(Fotó © 2013: Jens Brüggemann – www.jensbrueggemann.de)
Aki koncerten, például távolsága miatt messzebbről áll, hosszú és ezzel nehéz telefókusztávolságokat használ, az a rekeszautomatikát fogja előnyben részesíteni. Előre beállított ISO-érték mellett (gyakran a határértéken, amely még szójavítatlan eredményeket biztosít), egy olyan zársebesség lesz kiválasztva, amely szükséges a nehéz objektív remegtetése nélküli használathoz. A kamera expozícióautomatikája (itt a rekeszautomatika) majd azt a rekeszértéket választja ki, amely a megfelelő expozíciót garantálja a zársebesség-rekesz-ISO kombinációban (meghatározott idő-és ISO-paraméterek mellett) .
Ábra 9.11: Ha egy koncertfotós úgy dönt, hogy egy adott rövid zársebességgel fotóz, az vagy azért van, mert nehéz objektívet használ, vagy mert a(z) művész(lenőnő) folyamatosan mozog a színpadon. Vagy mindkettő. Lena Meyer-Landrut 2013. augusztus 3-án a RS2 rádiókoncerten a berlini Wuhlheide-ben.
Canon EOS-1D X EF 2,8/70-200 mm-el, használt fókusztávolság 135 mm. 1/320 másodperc, rekeszérték 5,0, ISO 320. Záridőprioritás (rekeszautomatika).
(Fotó © 2013: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
9.4.3 Vagy manuális beállítás?
A manuális záridő, rekesz és ISO érték beállítása azt jelenti, hogy a fényviszonyok nem változnak, hanem állandóak maradnak. Állandó fényviszonyok mellett, amelyek leginkább a klasszikus, jazz- és slágerzenére jellemzőek a koncertfotózásban, gyakran elérhetők a legjobb eredmények. Természetesen feltétele, hogy a fotós az elején egyszer megfelelő expozíciót találjon (amely esetben a kameraautomatika eredményeire támaszkodik, talán a fénysűrűség mérésével).
Ábra 9.12: A fotós figyel arra, hogy az énekest megvilágító fény állandó maradjon. Még akkor sem jelent gondot, ha a háttérben színes fények váltakozva és különböző intenzitással világítanak (vagy néha majdnem teljesen kialszanak), amíg az énekest egyenletes fény éri elülről. Az öreg mester Rod Stewart 2007. július 18-án a hamburgi Color Line Arenában, koncerten (az egyetlen németországi koncert a „The Rodfather“ turné során).
(Fotó © 2007: DAVIDS/Sven Darmer – www.svendarmer.de)
Figyelem: A koncertfotósok két részre osztják a világítást: 1.: A fénysugár, amely elől megvilágítja a művészt (a művészportrék készítéséhez releváns fény), és 2.: A háttér-világítás és -effektusokhoz használt fény. Akkor sem zavaró, ha a háttéren találkozik ellenfény a kamerával, amíg az előzmény konstans fényt kap.
Az előbbi tehát a művészportrék sikeréért felelős (a helyes arcvilágítás), míg az utóbbi remek, hangulatos hatásokért felelős (amelyek főként a koncertfotógtáfia szerves részét képezik).
