12. rész: Az aktív követés hosszú expozíciós felvételnél
Az éjszakai égbolton lévő gyenge fényű égitestek hosszú expozíciós időt igényelnek. Még a digitális fényképezés korában is, amikor nem egyetlen hosszú expozíciót készítenek, hanem több rövidebb expozíciós felvételt, amelyeket később egy képfeldolgozó szoftverrel összeadnak, hosszú felvételi fókuszpontok alkalmazásakor az automatikus követés egy korszerű holdászati állványon nem elég pontos ahhoz, hogy megbízhatóan éles képeket készítsen.
Ekkor szükséges a felvételek során az állvány mozgását ellenőrizni és - ha szükséges - korrigálni. Ezt a folyamatot "aktív követésnek" vagy az új kifejezés szerint "Guiding"-nek hívják, a tevékenységet pedig "guidelés"-nek. Ha egy speciális kamera vállalja ezt a folyamatot, akkor ezt "követőkamerának" vagy "Autoguider"-nek nevezik. Az aktív követés szükségessé válik, amikor a felvételi időn belül a célcsillagok nem pontszerűen, hanem kissé sávszerűen jelennek meg, annak ellenére, hogy az állvány motora követi őket.
Ennek a pontatlanságnak az okai különbözőek lehetnek:
• Az állvány mechanikai kivitelezése nem felel meg az elvárásoknak
• Az állványt nem elegendően pontosan állították be (lásd az Az útmutató sorozat 9. részét, az "Asztrofotózás és Égboltfotózás" című sorozatot)
• Az állvány motoros követési sebessége nem pontosan egyezik meg a látszólagos égboltforgás sebességével
• Az Föld légköri prizmaszóródása (atmoszférikus refrakció) miatt a csillagok nem pontosan a helyen vannak, ahol lenniük kellene
• Mozgások a rendszerben, például az okulártartó enyhe dőlése a felvétel közben
• A periodikus csigahiba, amelyet minden meghajtócsigahenger produkál a hajtott fogaskerékhez képest egy fordulat során
• A hajtott fogaskerék egyenlőtlensége, amelyet a csiga hajt
Bár sok ponton gondos felépítéssel befolyásolhatjuk, legalább az utolsó két pont marad problémás. Bármely mechanika, akár egy mégoly jó és költséges is, minimális eltéréseket fog mutatni az ideális állapottól, ami előbb vagy utóbb hatással lesz a hosszú expozíciós fotókra. Egy egyszerű számítás rámutat, hogy milyen követési pontosságot kell elérni elméletileg.
Vegyünk egy példát: egy 1500 mm-es fókusztávolságú távcsövet, amelyhez egy digitális tükörreflexes kamera csatlakozik. A szenzor pixelmérete legyen 5,7 mikron, ami a Canon EOS 400D vagy EOS 1000D esetében érvényes érték. Tegyük fel továbbá, hogy a levegőzavar négy másodperces szögszóródást okoz a csillag helyén (1 fok = 60 ívperc = 3600 ív másodperc), amely jó vagy átlagos feltételeknek felel meg Németországban.
Ez azt jelenti, hogy az expozíciós idő alatt a levegő mozgása által minden csillag egy négy másodperces sugarú kis korongot fog létrehozni. Tehát élesebben nem fogjuk tudni ábrázolni a csillagokat.
Most számoljuk ki, hogy egy felvételszenzor pixelének mekkora szögét ábrázolja. Ehhez a következő képletet kell használni:
Az Alpha képszög kiszámításának képlete. A "L" ebben az esetben a pixel oldalhossza, az "f" pedig a fókusztávolság. Mindkét értéket ugyanabban az egységben (itt méterben) kell megadni.
Az ábrázolási mérték tehát 0,8 ív másodperc pixelenként. Tehát a csillag korongja 5 pixel átmérőjű lesz (megfelel 4 ív másodpercnek) a szenzoron. Most határozzuk meg azon toleranciát, amit megengedünk, mielőtt a csillag enyhe sávszerű ábrázolásáról lehetne beszélni. Javaslom, hogy az elfogadható elmozdulás legfeljebb 20 százalék legyen. Minden, ami ezen a 20% -on felüli, homályosságnak számít. Ez a tolerancia viszonylag nagylelkű engedmény.
Balra egy tökéletes csillagábra optimalizált követéssel. Jobbra egy kissé deformált csillag, amelynek hosszú tengelye a rövidet 20 százalékkal meghaladja.
Egy 5 pixel átmérőjű csillagábra esetén a 20 százalék pontosan egy pixel toleranciának felel meg. Ez azt jelenti, hogy az expozíciós idő alatt a követésnek mindössze 0,8 ív másodpercet kell eltérnie az ideális állapottól. 0,8 ív másodperc 2,2 tízmilliomod fok (emlékeztetem: A Teliholdnak kb. 0,5 fokos látszó átmérője van!). Ezek a számok alátámasztják, milyen kihívást jelent a hosszú fókusztávolsággal való követés és hangsúlyozzák az aktív követés szükségességét.
Az aktív követés a gyakorlatban
Mint már említettük, két alapvető követési módszer létezik, a manuális és az autoguida segítségével történő aktív követés.
1. Manuális aktív követés
Az aktív követés során egy keresztetrácsos okulárt használnak, amelynek közepére egy csillag kerül pozícionálásra. A megfigyelő az "iránycsillagot" figyelemmel követi a teljes expozíciós idő során, és figyelemmel kíséri, hogy ne távolodjon el a keresztrács közepétől. Ha megfigyelnek egy elmozdulást, akkor a csillagot az állvány irányítógombjainak megnyomásával azonnal visszahelyezik az irányított helyzetébe.
A manuális aktív követés során a fotográfus ellenőrzi az állvány mozgását, miközben egy keresztetrácsos okuláron keresztül figyelemmel kíséri a csillagot, míg a kamera felvételt készít. Az irányítógombbal az állvány kézi vezérlőegysége révén korrigálható.
Ha a főtávcsövet felvételi optikaként használják, akkor az aktív követéshez egy második távcsövet kell alkalmazni, amit "vezetőtávcső" vagy röviden "vezetőcső" néven emlegetünk. A vezetőcsövet ugyanazzal a tartóra szerelik, mint a főtávcsövet, és azt többé-kevésbé párhuzamosan kell elhelyezni vele. Egy abszolút párhuzamosság nem szükséges. Sőt: Sok vezetőtávcsőt úgy rögzítenek a főtávcsőre, hogy a vezetőcsövet tartókerete nevezett vezetőcső tartókereteken keresztül, amelyek két-két kézicsavarral rögzítik a vezetőcsövet. A kézicsavarok beállításával a vezetőcsövet bizonyos határok között az irányított csőhöz képest mozgatni lehet. Ennek a megoldásnak a célja az, hogy mindig találjunk egy elég fényes irányítócsillagot, mert nem minden égbeli témában található a képmezőben egy világos csillag.
A manuális követés ellenőrzéséhez az alábbi dolgokra van szükség:
• a) Kalauzszoftver
A képminőség nem játszik nagy szerepet, tehát egy olcsó távcső is alkalmas lehet kalauznak. Fontos, hogy a fókusztávolság ne legyen túl rövid. Ideális esetben a fókusztávolságnak kétszerese kell lennie a bejelentkezési fókusztávolságnak. Egy Barlow-lencse (egy lencserendszer, hasonlóan egy telekonverterhez) használatával a kalauzfókusztávolság hatékony fókusztávolsága meghosszabbítható. A kalauzszoftver okulárkiszorítója stabilnak kell lennie, és nem billegő, mert különben a szükséges követési pontosság elérése lehetetlen.
• b) Rácsszálak okulár
Az egyszerű modelleknek két szála van 90 fokban; azonban hasznos lehet a duplaráccsal rendelkező típusok, ahol az irányszem központi pozíciójában a szálak mögött nem tűnik el. Mindenképpen ügyeljen arra, hogy világítható legyen. Ez azt jelenti, hogy a rácsszálakat egy piros LED világítja meg, amelyet elemek táplálnak, ezért még egy sötét éjszakai égbolton is látható. Általában a világítóberendezés fényerőssége változtatható.
Egy egyszerű rácsszál-oculárnál (balra) a rácsszál fedezésbe kerül a kalauzcsillaggal. Egy duplaráccsal rendelkező okulár (jobbra) elkerüli ezt a helyzetet.
Egy rácsszál-oculár világítható világítóberendezéssel (piros nyíl). A belső gombelemek táplálják a szükséges feszültséget egy piros LED-nek:
• c) Szerelési lehetőség a kalauzcsőhöz
A kalauzcsoportot a lehető legstabilabban kell rögzíteni a fő távcsőhöz. Bármely torzulás expozíciós időben a követés ellenőrzését a semmibe vezetné. Az elegáns megoldások az előbb említett kalauzcsőbilincsek. Eljárás: Először a fő távcsövet a csatlakoztatott kamerával az égbeli motivációra kell irányítani. Szükség esetén a kamera forgatásával az okulárcsőben az optimális képmetszetet optimalizálhatja. Most az összes szükséges beállítást a kameránál végezzük el. Ezután az élességállítás történik, amelyhez ha szükséges, egy világos csillagra közelítőleg a kiválasztott égterületen kell mozgatni.
Az élességállítás után ellenőrizni kell a képmetszetet, ami az alig világító objektumoknál egy mintafelvétellel könnyíthető meg, amely körülbelül egy perces expozíciós idővel történik, miközben a követés ellenőrzése elmarad. csak ezután a kalauzszoftvert a rácsszál-okulárával az odaillő helyre mozgatják, amíg egy elég fényes csillag van a rácsszál közepén. Most az okulárhüvelyét addig kell forgatni, amíg a két szál pontosan megfelel a két montázstengely (órás és deklinációs tengely) mozgásirányának. Ehhez a motorok mozgási sebességét a vezérlésen körülbelül 16-szoros sebességre kell állítani, és a szerelék az órás tengely körül mozgatva. Az okulárt addig kell forgatni, amíg a kalauzcsillag egy szálon a rácsszál-okulárban mozog.
Pillantás egy rácsszál-okuláron egy követési csillagban (balra). A montázstengelyek mozgási iránya világoskék nyilakkal van jelölve. Az okulár forgatásával az okulárban az irány szinkronba kerül a rácsszállal (jobbra).
A kalauzcsillagot a szerelőmotorok által a rácsszál közepére kell vezetni, majd a motorok sebességét ismét csökkenteni kell, lehetőleg egyszeres (1x) vagy fél (0,5x) csillagsebességre. Ezután érdemes pontosan megjegyezni, hogy melyik gombot kell lenyomni a vezérlésen annak érdekében, hogy a csillagot balra, jobbra, fel vagy le mozgasd, és az esetleges csillagmozgást a rácsszál közepéből azonnal és céltudatosan lehessen korrigálni. Rövid gyakorlati időszak után ezt az állapotot elérheted. Az expozíció ekkor elindul. A fényképezőgépszárny kinyitása után folyamatosan figyelni kell a kalauzcsillagot.
Ha a rácsszál közepéből kifelé mozdul, azonnal nyomja meg a vezérlés megfelelő gombját annak visszahozásához. A jó követési tulajdonságokkal rendelkező szerelékeknél előfordulhat, hogy a korrekciós mozgások csak ritkán szükségesek, míg a viszonylag pontatlan meghajtóval ellátott szereléseknél lehet, hogy szükség van a korrekciókra csak néhány másodpercenként. Ebben az esetben a manuális követés ellenőrzése munkává válhat, ami hosszú távon nagy koncentrációt igényel. Egy digitális tükörreflexes kamera alkalmazásával a maximálisan ésszerű expozíciós idő körülbelül 15-20 perc, a kameramodelltől függően. A manuális követés ellenőrzése egy ilyen időtartam alatt fárasztó lehet. Ügyelj egy kényelmes bepillantási szögű rácsszál-oculárra és egy kellemes bepillantási magasságra, amennyiben lehetséges. Több égbeli objektumhoz egyetlen felvétel ezzel a maximális expozíciós idővel nem elegendő. Ilyenkor több felvétel készítése szükséges, amelyek később összeadásra kerülnek (lásd a "Csillagászati és égboltfotózás" sorozat 16. számú részletét: "Hogyan szabaduljunk meg az elektronikus zajtól a képeken").
Tipp: Az üzletág az ún. „Off-Axis-Guider” nevű kalauzszoftvert kínál a kalauzszoftver helyett. Ezek az eszközök felszerelhetők a távcső és a kamera közé, és tartalmaznak egy kis tükröt, amely a csillag fényét az optikai tengelytől messze eltereli, a kamera látómezőjének korlátain kívül, 90 fokkal. Ezáltal elméletileg lehetséges, hogy a fő távcsövet expozíció közben is használják kalauznak. Sajnos azonban a legtöbb távcső képminősége messze elmarad az ideáltól, és nincs tiszta kép a kalauzcsillagról. Ráadásul egy Leitstern keresése az Off-Axis-Guiderrel sok küszködéssé válik, és általában olyan, hogy véletlenül megváltoztatja a kiválasztott képmetszetét, hogy egyáltalán megtalálhassa a kalauzcsillagot. Még akkor is azonban az beharangozásállapot gyakran kényelmetlen, sőt, csak átrendezés által érhető el. Az ilyen testtartás egy manuális követés ellenőrzést fizikai kínzásá teszi.
Ezért azt tanácsolom, hogy kerülje az Off-Axis-Guider beszerzését és használatát.
2. Automatikus nyomkövetés ellenőrzése
Megfigyelve a manuális nyomkövetés ellenőrzését, ez egy meglehetősen egyhangú munkának tűnik. Gyorsan megerősödik az a meggyőződés, hogy ezt a tevékenységet technikai eszközökkel lehet automatizálni. A jó hír az, hogy működik, és ezáltal a speciális „Autoguider” néven ismert digitális kamerák révén történik. A rossz hír az, hogy az „általános bekapcsolás és járás” megoldások nem léteznek a nyomkövetés területén, azaz egy autoguider nem fogja automatikusan azt tenni, amire számítanánk tőle.
A nyomkövetés során a vezetőcső látómezőjének keresztját egy nyomkövető kamerával (Autoguider) helyettesítik.
Számítani kell egy kezdeti fázisra, amikor még nincsenek asztrofotók, hanem az autoguider kapcsolatba kell hozni a használt szerelékkel, hogy működhessen. Tapasztalat hiányában ezért akár néhány óra vagy akár éjszaka is szükséges lehet! A nyomkövetés műszaki működése a következő: Egy speciális digitális kamera vagy egy video- vagy webkamera használatos autoguiderként. Ezeknek a kamerák szenzorai általában nagyon kicsik, a pixelek száma alacsony. A nyomkövetés során egy csillagot vetítenek a szenzorra, amelynek pozícióját egy szoftver határozza meg. Rövid időközönként az autoguider szenzorát kiolvassák, és újra megmérik a csillag pozícióját.
Ha a vezetőcsillag eltér eredeti pozíciójától, a szoftver képes arra, hogy a szerelékmotorok irányításával ellenirányú mozgást végezzen, és így a csillagot visszavigye a célpozícióba. Ehhez szükséges az autoguider vagy a vezérlőszámítógép kábellel történő csatlakoztatása a szerelékszabályozáshoz. A szerelék vezérlése pedig rendelkeznie kell egy autoguider-schnittellel, vagyis egy csatlakozási lehetőséggel.
Az ellenőrzésnek (bal oldal) teljesen más csatlakozója van az autoguider-csatlakozóhoz, ezért egy másik kábelre is szükség van (jobb oldal):
A „stand-alone autoguider”-ek, azaz azok a készülékek, amelyek számítógép nélkül is működnek, alig elérhetők már a kereskedelemben. Általában csak számítógéppel (többnyire egy laptop), használhatók terepen. Az üzembe helyezés tartalmazza a következő lépéseket:
a) Keressük meg a vezetőcsillagot a vezetőcsőben, és a keresztező-látómező segítségével hozzuk középre.
b) Helyezzük be az autoguidert a keresztező-látómező helyett.
Itt a Meade „Lunar-Planetary-Imager”-t használják autoguiderként. A vezetőcső fókusztávolságának meghosszabbításához egy ötszörös meghosszabbító faktorral rendelkező Barlow-lencsét alkalmaznak.
c) Állítsuk élesre a vezetőcsillagot az autoguider szoftverén a laptopon.
d) Válasszunk alacsony motorsebességet a szerelék vezérlésénél (pl. 1-szeres csillagsebesség).
e) Helyezzük el a vezetőcsillagot kb. a képmező közepére.
f) Indítsuk el a „kalibrálási rutin” guidáló szoftvert, amely a montázs motorjait most minden irányba mozgatja, megállapítja a vezetőcsillag mozgásirányát, és így „megtanulja”, hogyan kell mozgatni a szereléket annak érdekében, hogy a vezetőcsillagot a kívánt irányba elmozdítsa.
A „MaxIm DSLR” szoftver képernyőjelenete (http://www.cyanogen.com) a kalibrálási rutin közben. Az indítás előtt a csillag olyan helyen volt, amelyet a bal, zöld nyíl jelöl. A kalibrálás közben a két tengelyt egymás után motorosan mozgatják egy irányba (kék nyilak) és vissza. Ezután a csillag ismét többé-kevésbé az eredeti helyzetében található (jobb, zöld nyíl). Hogy nem pontosan az eredeti helyzetben van, az a hajtóművek holtjátékának tulajdonítható. A kalibrálás után a szoftver „tudja”, hogy milyen mozgásokat kell végrehajtani ahhoz, hogy a vezetőcsillagot a kívánt irányba mozdítsa.
g) Az autómata nyomkövetés funkció indítása: Ha minden lépést helyesen végeztek el, az autoguider gyors egymásutánban készít felvételt, attól függően, hogy mennyi az expozíciós idő. Az optimális expozíciós idő két és öt másodperc között van, elsősorban a vezetőcsillag fényességétől függően.
Nem szabad túlexpozícionálni, hogy elkerüljük az autoguider szenzorának a vezetőcsillag helyére történő telítettségét. Másrészről elég jól láthatónak kell lennie ahhoz, hogy a szoftver pontosan meghatározhassa a pozícióját.
A túl rövid expozíciós idő veszélyezteti, hogy a vezetőcsillag a légmozgás miatt elmozduljon, és a vezető a „fészkelési mozgásnak” próbáljon követni. A túl hosszú expozíciós idő megakadályozza a vezetőt abban, hogy gyorsan reagáljon a szerelék hirtelen jelentkező pontatlanságaira.
A szoftver minden egyes expozíciót követően a vezetőcsillag pozícióját szubpixelpontossággal állapítja meg, és így a kívánt pozíciótól való legkisebb eltérésekre is képes reagálni. Ezért a nyomkövetésnél megfelelő egy rövidebb fókusztávolságú vezetőcső. Ha a vezetőcső fókusztávolsága a főfernrozs felénél van, és az autoguider megfelelően működik, az már elegendő.
Ezáltal figyelve az útmutatót, amely a vezérszámok eltéréseit számok vagy grafikus formában mutatja be. Ha az eltérések a várt tartományban vannak, akkor expozíciókat lehet indítani.
A szoftver MaxIm kijelzője guidelés közben. Jobbra fent mindig az éppen felvett vezetőcsillagról egy aktuális kép látható, keresztjelzéssel együtt. Lent egy grafikon mutatja be a vezetőcsillag rögzített eltéréseit a kívánt pozíciójához képest mindkét tengelyen.
Sajnos egy útmutató keretein belül nem lehetséges még pontosabb lépésről lépésre útmutatást írni, mert az autoguider kamera típusától függően a részletekben a módszer jelentős mértékben változhat. Ezért fontos utalni az adott kameramodell használati útmutatójára.
Mégis néhány általános tipp a sikeres guideléshez:
a) Sok autoguider csak vagy legalábbis jobban működik, ha olyan módon van elhelyezve, hogy a montázs tengelyeinek mozgásirányai megegyeznek a pixel sorok és oszlopok irányával.
b) Az f) pontban felsorolt kalibrálási pontot újra ki kell hagyomi , amikor a távcsőt más égbolti régióra irányítják.
c) Sok esetben a szoftverben meg kell határozni, hogy a guidelési folyamat során mennyi másodpercig mozgassa az autoguider a tengelyeket a kalibrálásként mielőtt az égitest pozícióját újra felismeri. Ez az időintervallum annyira meg van határozva, hogy az égitest egyrészt ne hagyja el a szenzorfelületet, ugyanakkor elegendő pozícióváltozást tapasztal, hogy a szoftver egyértelműen meghatározhassa az irányt, és a mechanikus játék semmivel ne befolyásolja a montázs irányát. Az ideális esetben a vezetőcsillagot a szenzor közepéről a szenzor szélén lévő közege felé mozgatná a kalibrálási rutin által.
Az "Elkalibrálási idő" két mezőjében a MaxIm-ben meg van határozva, hogy a szoftver kalibrálás közben hány másodpercig mozgatja a montázs motorjait:
d) Az autoguider szoftver sok paramétert tartalmaz az irányítás optimalizálásához. Egy fontos pont az „Aggresszivitás”. Meghatározza, hogy ha az égitest driftet érzékel, a következő lépésben megpróbálja-e visszavinni az égitestet az eredeti helyére, vagy a szoftver kis lépésekben közelítse meg a célértéket. Az agresszivitás túl magas beállítása esetén előfordulhat, hogy a rendszer felkavarodik, és az égitest állandóan a célérték körül leng, mert túlreagálások jönnek létre. Ha túl alacsony, a folyamatos driftet egy irányban alig lehet kompenzálni. Tehát itt gyakorlati tapasztalattal egy középutat kell megtalálni, amely függ az alkalmazott montázs és a távcső fókusztávolságának tulajdonságaitól.
A „Guiding” modulban a MaxIm-ben a „8” érték azt jelenti, hogy az égitest eltérése a célpozíciójától már a következő lépésben 80 százalékban korrigálódik. A száz százalékos korrekció gyakran felidézi a rendszer kavarodását.
Mely kamerák alkalmasak autoguidereknek?
Aki egy SZAMBA - STAND-ALONE autoguidert keres, mely a számítógép nélküli működést teszi lehetővé, egy új eszköz esetében gyakorlatilag csak egy választása van: Baader LVI-SmartGuider, http://www.baader-planetarium.de/sektion/s21/s21.htm.
A „LVI SmartGuider” egy stand-alone autoguider, amely nem igényel számítógépet / laptopot a működéshez.
Ne feledjük, hogy ez egy újonnan bemutatott termék, és jelenleg nincsenek megalapozott gyakorlati tapasztalatok. Jelenleg nem tudok megerőltetni vagy eltanácsolni ezen eszköz használatát.
Ezek az autoguiderek számítógépre van szükségük a működéshez:
Alccd ALccd 5 Autoguider http://www.astrolumina.de
Imaging Source: DMK 21AU04.AS egyebek, Videomodule http://www.astronomycameras.com.
Az ImagingSource DMK videokamerája. Az asztrofotósok csomagjaiban ugyan egy csatlakozógyűrű található a távcsőhöz (jobb felső sarokban), azonban nem tartalmaz olyan szoftvert, amellyel a kamerát autoguiderként lehetne használni.
SBIG ST-402ME: CCD kamera http://www.sbig.de
Meade DSI 2 Deep Sky Kamera,
CCD-kamera, különböző modellek http://www.meade.de
A Meade „Deep Sky Imager PRO II” egy CCD-kamera asztrofotózáshoz, de érzékelője kisebb egy DSLR-hez képest. Aki autoguiderként használná, az örülhet, mert a szükséges szoftver a csomagban benne van.
Ezeknek a kameráknak a beszerzése előtt fontos tisztázni, hogy milyen kábelekre és főleg milyen szoftverekre lehet szükség az autoguiderként való használathoz. Az előnye ennek a kameráknak, hogy nemcsak autoguiderként, hanem főleg bolygófotózásra is (lásd a „Planeten mit der WebCam aufnehmen” sorozat 14. részét) jó szolgálatot tehetnek.
Az önjáró autoguiderek klasszikusai az SBIG ST-4 és SBIG ST-V modellek, melyeket sajnos már nem gyártanak. Használt vásárlás esetén mindkettőt ajánlott vásárolni!
Csak használtan elérhető: az SBIG ST-4, egy régi, de munkához értő autoguider. A hatjegyű kijelző kezdetben nagyon szokatlan felhasználói felület.
Példapéldák
Hat méternyi élesség volt szükséges ahhoz, hogy a „Messier 13” gömbhalmazt Herkules csillagképében teljes egészében rögzítsük a Canon EOS 450D érzékelőjére. A kioldás tíz percig tartott ISO 400-on. A vezetés egy vezetőtávcső és egy SBIG ST-4-önálló irányvezető kamera segítségével történt.
Ez a fotó a Orion-ködből készült egy módosított Astrofotozásra alkalmas Canon EOS 400D-vel. Az összes kioldási idő kilencven perc volt ISO 800-on. Az élesség 600 milliméter volt F/6,0 rekeszsávval. A vezetőtávcső helyett egy 300mm-es fényképező objektív szolgált, melyhez egy SBIG ST-4 önálló irányvezérlő kamera volt csatlakoztatva.
Az Androméda-galaxis e fotóját is a módosított EOS 400D-n készítették. Az optikai képalkotó egy 60 milliméteres apertúrájú és 350 mm-es élességű lencseteleszkóp volt. A kéldés ideje kilencven és negyven perc volt ISO 400-on. Hiányában az irányvezérlőnek egy fonalas szálkeresővel manuálisan felügyelték a következtetést.
